
Elnézést a lelkes látogatóktól, tudjuk, rég posztoltunk, csak hát annyi dolgunk van...
Most kicsit visszamegyünk időben és térben. Barcelona után pár nappal a Costa Blancán, Spanyolország egyik legrégebben (a '80-as években) feltárt mászóhelyén jártunk.
A Calpe mellett magasodó sziklát 360 fokban körbe lehet mászni, így sokféle kondíció esetén alkalmas a mászásra.

A nap már lenyugvásra készülődött, amikor megérkeztünk a parkolóhelyre, ami a Rózsadomb egyik utcájának végére hasonlított. Rajtunk kívül még volt 1-2 camper, jellemzően angolok. Felvittük a kempingszékeket a szikla tövéhez, és gintoniccal készültünk lelkileg a mászásra.

Napnyugta (és a gines üveg tartalmának megfogyatkozása) után épp a kocsi felé vettük az irányt, amikor összefutottunk a skót Scottal és Liapával, akik hasonlóban voltak, mint mi. Az éjszakába nyúló tapasztalat- és eszmecsere után éjszakai fejlámpás mászásba kezdtünk. A 32 méter magas 4-es utat Szilvi is biztos kézzel mászta, de az továbbra is titok, miért. Vajon a felülről biztosítás motiválta, vagy az elfogyasztott alkohol fűtötte? A további részekben kiderül.
Másnap délelőtt megcsináltuk az első multipitch mászásunkat egy 5/6-os úton, és estére egy hosszú utazás után megérkeztünk Granadához, de erről egy következő posztban részletesen is beszámolunk!
Comments
Post a Comment